Üdvözöljük óvodánk és bölcsödénk weboldalán!

Ügyes kezek pályázat

                                                                                         

 

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt, a hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex tehetséggondozó program támogatása című pályázat értékelése a Hétszínvirág Baptista Óvodában.

Az Ügyes kezek tanoda célja, hogy a már meglévő 2 tehetségműhelyünk körét bővíthessük, hogy a kézügyesség területén is jobban tudjuk biztosítani a tehetségek fejlesztését. Célul tűztük ki a kulcskompetenciák fejlesztését, természettudományos műveltségkép alakítását, szociális kompetenciák fejlesztését, a tudásmegosztás tervezését, kreativitást és alkotókészség fejlesztését, vizuális kultúra és kézügyesség fejlesztését. Úgy érezzük, hogy a kialakult járvány okozta nehézségek mellett is megvalósultak. A pályázati program nagyon sok fejlődési lehetőséget biztosított a gyerekek számára. A vírusos időszak ellenére is tudtuk teljesíteni célkitűzéseinket, amire nagyon büszkék vagyunk. A laptop rengeteg lehetőséget adott minden foglalkozás alkalmával az ismeretbővítésre, élménynyújtásra, motiválásra. A bezárások miatt elmaradt kirándulás helyett is tudtuk szemléltetni a gyerekekkel a tikverőzés pillanatait. A megvásárolt kézműves eszközök segítségével pedig, még hatékonyabban tudtuk fejleszteni a kognitív képességeiket, kézügyességüket, kreativitásukat és esztétikai érzéküket. A foglalkozásokon és a megvalósult kirándulásokon a közös élmények átélése erősítette az együvé tartozás érzését, a hazaszeretetet és a hagyományápolás fontosságát a gyerekek számára.

A lazító programok a vírushelyzet miatt tavasz végére maradtak. De ezek a gyerekek és felnőttek számára még nagyobb örömet és érzelmi feltöltődést jelentettek a hosszú bezártság után.

Sikerült megvalósítani, hogy gyakorlat központúak legyenek a tevékenységeink. Itt alapvető fontosságú volt a játékos-kreatív szemlélet és a jókedv, ahova a gyerekek szívesen jöttek hétről hétre. Nagy örömükre önálló ötleteiket, gondolataikat kreatívan megvalósíthatták.

Zöld Óvodaként megtartottuk a zöld ünnepekkel kapcsolatos foglalkozásokat, ahol a természetes és újrahasznosított anyagok használata dominált a barkácsolások során.

Nagy hatással volt a kis tehetségígéretekre a közös, kooperatív munkaforma, valamint a csoportos vagy önálló problémamegoldás, melyekre nagy hangsúlyt fektettünk a találkozások alkalmával. Általános műveltségük rengeteget bővült, sok-sok új ismerettel, élménnyel lettek gazdagabbak. Óriási hatást gyakoroltunk a személyiségük fejlődésére, empátiájukra, a belső igényességük fejlődésére, önismeretükre, vizuális érzékükre.

Az Ügyes kezek tanoda a pályázati program megvalósítása által nagyon közel került ahhoz, hogy óvodánk 3. akkreditált tehetségpontja legyen. A jövőben ezen fogunk dolgozni. E pályázat elnyerése nagy öröm volt számunkra, nagyban szolgálta tehetségígéreteink fejlődését, e nehéz pandámiás időszak ellenére is.

 

 

                                                                                                                       Gutási Judit - Kovács –Kosaras Adrienn

                                                                                                                                    óvodapedagógusok

 

 

                                                   

 

GALÉRIA