Mézes hét a Hétszínvirág Baptista Óvoda és Bölcsődében
Óvodánkban hatodik alkalommal került megrendezésre az Európai Mézes Reggeli programhoz való csatlakozásunk után hagyománnyá vált „Mézes hét”. A projekt a Környezetvédelmi munkaközösség szervezésében jött létre, melyhez minden csoport örömmel csatlakozott, hiszen Zöld Óvodaként szívügyünk a környezetvédelem. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre, az állatok szeretetére való nevelésre, így ez a jeles alkalom remekül beépült óvodai programunkba.
Az épületet szorgos kezek díszítették szebbnél szebb alkotásokkal, melynek éke az aulánk lett, ahol kiállítást szerveztünk a gyerekek munkáiból. Rajzversenyt hirdettünk a gyermekek körében, mely alkalmával csodás munkák születtek, látszik rajtuk a gondos odafigyelés. Győztest választani nem is lehetne, minden résztvevő jutalmat kap.
A hét csúcspontjaként a tornateremben az óvónők kis csapata, és a Fabula Süni Drámastúdió gyerekei előadták a Torokfájós medve című darabot, mely nagy sikert aratott. Ezután következett a Mézes Piknik! A sárga, csíkos ruhába öltözött kisgyerekek alig várták, hogy elfogyaszthassák a dajkanénik által készített mézespuszedlit, mézes teát, mézes kekszet és gyümölcsöt. Majd méhecskés zenére elkezdődött a mulatozás. Nagy örömünkre a bölcsődések is részt vettek a programon és nagyon jól érezték magukat.
A közeljövőben érkezik hozzánk Sipos József, Sipos Gazda, aki növényorvos és aktív méhész. A gyerekek interaktív előadást láthatnak tőle a méhészetől, a méhekről, a munkájuk fontosságáról, a mézkészítés folyamatáról, és a méhek védelmére is felhívja majd a figyelmet. Különleges eszközökkel, sok érdekességgel színesíti a délelőttöt.
A Mézes héten rengeteg új ismerettel, tapasztalattal gyarapodtak a gyermekek. Kiemelt fontosságot kapott az egészségvédelem is, hiszen a méz nemcsak finom, de egészséges is.
A szülői hozzájárulásoknak köszönhetően rengeteg különleges méz kóstolására volt lehetőségük a gyerekeknek. Az akác és a napraforgó mézen kívül volt hárs, csokis, málnás és csipkebogyó méz is.
Eredményes, sok ismerettel teli volt a projekt, jövőre sem maradhat is az eseménynaptárból!
Kovács-Kosaras Adrienn
Környezetvédelmi munkaközösség vezető