Üdvözöljük óvodánk és bölcsödénk weboldalán!

Néptánc Tehetségműhely

Tehetségműhely, néptánccsoport

 

 

A néptánc tehetségműhelyünkbe a nagycsoportos korosztály legügyesebbjeit válogatjuk be, ének, tánc és a ritmusérzék fejlettsége szerint.

      Óvodánk Pedagógiai Programja a hagyományőrzésre épül, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a magyar néphagyomány ápolására. A gyerekek megismerkednek népi kultúránkkal, népdalainkkal, és a magyar népi játékkincs egy-egy változatával. A foglalkozások heti egy alkalommal vannak, melyek 25-30 percesek. A foglalkozások anyagát úgy állítjuk össze, hogy az évszakok, hónapok az időjárás változása adja a keretet.

      A népi hagyományjátékokon keresztül fejlesszük a gyerekek zenei hallását, ritmus érzékét, zenei emlékezetét, mozgáskultúráját, valamint a gyermekek személyiségét és egymás közti magatartásukat is alakítjuk. Népi mondókákat, kiszámolókat, játékfűzéseket tanítunk.

      Figyelünk a helyes testtartásra, a szép köralakításra. Az év vége felé pedig már a néptánc alaplépéseivel is megismertetjük őket.

 

Tehetségünket több alkalommal is megmutatjuk például az alábbi programok alkalmával:

-    Szeptemberben az óvodai szüreti mulatságon őszi játékokból, mondókákból álló játékfűzést mutatunk be.

-    Októberben időseket köszöntünk egy őszi körjáték válogatással és versekkel.

-   Az áprilisi jótékonysági műsorra mindkét csoportnak Fejér megyei népi gyermekjátékokból állítunk össze egy-egy csokrot.

-    Májusban az Általános Iskola Művészeti Tagozata által rendezett néptánc találkozóra vagyunk hivatalosak.

-    A 2015-ös évben ünnepeltük óvodánk 70 éves évfordulóját. Itt már a játékfűzés mellett Dunántúli ugróst és somogyi     lassú és friss csárdás alaplépéseit is táncolták a gyerekek a felnőtt néptánccsoporttal együtt. Nagyon nagy sikerünk volt.

Úgy érezzük, hogy munkánknak megvan az eredménye. Ezt bizonyítja, hogy 2014 novemberében elnyertük a Tehetségpont címet. Ez egy országosan elismert cím, melyet azok az intézmények kapnak, akiknél kiemelt helyet foglal el a tehetséges gyerekek elismerése és gondozása. Büszkék vagyunk a Néptánc Tehetségpont elnyerésére, a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minél hatékonyabb örömtelibb legyen a tánc és az ének a gyerekek számára.

 

 

 Kissné Hekkel Mónika                                                 Kosaras Adrienn

 

 

 

GALÉRIA